Kazinczy- érem az országos „Szép Magyar Beszéd” versenyen
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy – díj Alapítvány – Péchy Blanka Emlékére kuratóriuma minden évben megrendezi általános és középiskolások számára a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Versenyt. Kőhegyi Kamilla 7. z osztályos tanulónk az előzetes fordulók után bejutott a verseny Balatonbogláron megrendezett kétnapos, regionális döntőjébe, ahol a Kazinczy – jelvény bronz fokozatát vehette át. A zsűri elnöke a Kossuth – díjas író, Szakonyi Károly volt, mellette többek között olyan szaktekintélyek, mint Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke. Kerekes Barnabás hangsúlyozta, milyen jó, hogy vannak még fiatalok, akik fogékonyak a szép beszédre.” Felkészítő: Lombosi Anikó
GRATULÁLUNK!