Két korcsoportban hirdettük meg – immár második alkalommal - a kétfordulós iskolai felolvasási versenyt a felső tagozaton. Először egy szabadon választott, majd egy ismeretlen szöveget kellett felolvasni a résztvevőknek.

A versenyre összesen 25 olvasni szerető tanuló jelentkezett.

„A lélek hőmérője a könyv.

Mondd meg mit olvasol,

s megmondom: mi vagy ….”

(Juhász Gyula)

Az 5-6. osztályosok február 20-án versenyeztek. (14 fő)

A 7-8. évfolyam megmérettetése február 27-én zajlott. (11 fő)

A gyerekek mindkét alkalommal kitettek magukért, nagyon ügyesek voltak. A zsűri az összes résztvevőt emléklappal jutalmazta, a helyezettek pedig oklevelet és jutalomkönyvet is kaptak. A versenyt az iskolai alapítvány támogatta.

Helyezések:

5-6. évfolyam:

1. Kőhegyi Kamilla 5.z

2. Bors Lizett 5.z

3. Bozsó Levente 6.a

 

7-8. évfolyam:

  1. Ruip Réka 8. a
  2. Ernszt Réka 8. z
  3. Gyöngyös Luca 7. z

Köszönjük szépen a gyerekek, a felkészítő tanárok és a zsűri munkáját!

A verseny szervezője:

Kovács Tiborné

munkaközösség-vezető