Rendkívül változatos, élménydús Erkel-napon emlékeztünk meg iskolánk névadójának születésnapjáról november 7-én hétfőn. Heizer Zoltánné intézményvezető és Ernszt Réka (8.z osztályos tanuló) köszöntője után hagyományosan felidéztük Erkel Ferenc életútját egy prezentáció keretében, majd ünnepélyesen megkoszorúztuk emléktábláját. Ezt követően az elsősök által már nagyon várt avatás következett. Minden új kisdiákunk magkapta nyakába a kékfestős Erkel-kendőt. Egészen kora délutánig tartottak a programok: kézműves foglalkozások, "Ki mit tud?" , Fabók Mariann népmeséje bábelőadással egybekötve, sportversenyek, Kahoot vetélkedő, a Szironta együttes fergeteges koncertje, végül a Pápai Musical Stúdió őrületes ritmuskavalkádja. Az alsós programokat Iványi Noémi munkaközösség vezető koordinálta és szervezte, a felsős eseményekben Kovács Tiborné, Horváth Imre, Horváthné Somogyi Judit, Zotter Éva, M. Varga Veronika működött közre.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN VALAMENNYI KOLLÉGÁNK MUNKÁJÁT!